
A postaládánkban találtam egy szórólapot. Eszerint 1390 forintért elvisznek egy ausztriai buszos kirándulásra, megebédeltetnek és még egy sereg ajándékot is adnak. Mindössze annyit kell tennem, hogy végighallgatok egy termékbemutatót. Egészen jó ajánlatnak tűnt.
A szórólap olvasgatása közben eszembe jutott egy rádiós műsor, melyben olyan nyugdíjasok szólaltak meg (merthogy ezeken a túrákon jellemzően nyugdíjasok vesznek részt), akik a termékbemutató után vásároltak az igencsak drága holmikból. Volt, aki hitelt vett fel, míg más a temetésére félretett pénzét adta oda a paplanokért, edényekért, gyógyászati segédeszközökért. „De miért?” – kérdezte a riporter. A válaszok körülbelül így szóltak: „Annyira hihető volt amit mondtak, annyira jónak tűnt az ajánlat”. Olyan kisnyugdíjasokról beszélünk, akik éveken át azért takarékoskodtak, hogy ha majd meghalnak, temetésük költségei ne szeretett gyermekeiket terheljék. A kiváló kommunikációs készséggel megáldott szervezők viszont kibeszélték belőlük az utolsó garasaikat is mégpedig úgy, hogy a mamák-papák néhány napig azt hitték, hogy a világ legjobb üzletét kötötték.
2011. december 8-án tartotta meg a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa rendes évi közgyűlését. Az alkalmon tisztújításra is sor került. Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkészt választották meg a szervezet főtitkárává, Steinbach József református püspököt pedig elnökké. A közgyűlésen új MEÖT-tagegyházak felvételére is sor került. Rendes tag lett a Magyar Pünkösdi Egyház, 3 küldöttet delegálnak majd a közgyűlésbe, egyet pedig az operatív testületbe. Együttműködő tag lett a Magyar Evangéliumi Aliansz és a Keresztény Vasutasok Egyesülete. (Forrás: evangelikus.hu)
…lelketekben és elmétekben
Egy új esztendő aktuálissá teszi az újnak és a megújulásnak a gondolatát. Ugyanakkor a hívő ember életében a megújulás nem az újévi fogadkozások kategóriájába tartozik. Közösségünk éves vezérigéje arra hívja fel a figyelmünket, hogy: „Szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé.” (Jer 4,3 – Károli fordítás) Az igazán új, Krisztussal kezdődik. A megújulásunk is az ő személyéhez kötődik.
„Te ilyen nagy szabadítást vittél végbe szolgád által, mégis most szomjan kell meghalnom…” (Bír 15,18)
Észrevettük már, hogy a hősök nem izzadnak? Nézzük meg például Supermant, aki hidakat tart a hátán, sziklatömböket dobál, vagy ha kell, irdatlan sebességgel fúrja az alagutat, de kék dresszén sehol nem látni izzadságfoltokat. Sőt, amikor munkája végeztével magára rántja öltönyét és újságíróként folytatja napját, senki sem érzi világmegváltó tetteinek bűzét, szagát. Hollywood hősei már csak ilyenek: munka után is tiszták, szagtalanok.
Sámson más volt. Ő is – Illéshez hasonlóan – „hozzánk hasonló ember volt”. Voltak indulatai, melyeken nem mindig tudott uralkodni, tudott szerelmet vallani (többször is mint kellett volna), és bizony a fáradtságot, kimerültséget is ismerte, az izzadságról nem is beszélve.
A legtöbb szülő valószínűleg a kamaszkortól fél leginkább, és valljuk be: nem véletlenül. Serdülő gyermekeink ugyanis próbára teszik türelmünket, szeretetünket és nem ritkán eljön az a pillanat, amikor „reménytelenül állunk eddigi nevelési rendszerünk romhalmazai közepette”. Rebeka egy ilyen pillanatban kért segítséget, de az ő problémáira adott lelkigondozói válasz valószínűleg mások számára is eligazodást tud nyújtani.
A 2012-es esztendő szökőév (latinul annus bisextilis). Bár sokan február 29-ét azonosítják szökőnapként, valójában a szökőnap február 24-e. Ez a névnapok rendjét is felborítja, hiszen 24-étől a névnapok egy nappal odébb kerülnek. A legnagyobb kavarodást mégis a születések okozzák, hiszen ha valaki február 29-én születik, várhat újabb 4 esztendeig, mire ismét igazi születésnapja lesz.
Az amerikai Public Policy Polling intézet közvélemény-kutatást végzett Istennel kapcsolatban. Népszerűségében Isten szinte kivétel nélkül megelőzi a politikusokat, még Amerikában is. Működésének megítélésében viszont már megoszlanak a vélemények. 52% helyesli a működését, így akár még választást is nyerhetne!
Alig hiszem, hogy immár három éve annak, hogy havi rendszerességgel látogattam dudari testvéreimet, akik abban az időben „pásztor nélkül valók” voltak. Minden istentisztelet imádkozással kezdődött és minden imádságban elhangzott a kérés: „Urunk, rendelj ki számunkra egy lelkipásztort!” Az ima meghallgattatott. Örülök, hogy tavaly augusztusban én is ott lehettem Cieklinski János és felesége, Zsuzsa szolgálatba iktatásán, akik 2009-ben mondtak igent a gyülekezet megkeresésére. A korábban Budapesten élő és szolgáló házaspárt egyebek mellett döntésük hátteréről, eddigi munkájukról és az elhívásról kérdeztem.
Az anyagi kár legalább 200 millió forint
Február 13-án hajnalban megdöbbentő látvány tárult a korán kelő kadarkúti és vótapusztai lakosok elé. A hóesés függönye mögött hatalmas vörös lángnyelvek és sűrű füst tört az ég felé az idősotthonnak helyet adó kastélyépület felől. Égett a Magyar Pünkösd Egyház Szeretetotthona.
A tüzet, öt óra után néhány perccel, az Otthon lakói észlelték. Farkas Jánosné Mónika és Kaposi Anna, az éjszakai szolgálatot ellátó nővérek értesítették az illetékes hatóságokat, és az intézmény vezetőjét, majd megkísérelték az oltást maguk megkezdeni. Mónika férjét is riasztotta, aki néhány segítőkész vótapusztai lakóval együtt sietett a bajba jutottak segítségére. Életeket mentettek meg! Ők a mindenható Istennek emberi eszközei voltak, és a körülményeket tekintve csodával határos módon, minden sérülés nélkül, a konferencia-pavilonba menekítették az Otthon 46 lakóját. Innen hamarosan az önkormányzat kollégiumába szállították őket.
„…daganatos elváltozást találtak a fejemben”
E z a nap is úgy kezdődött, mint egy szokásos hétvége: sok pihenés, délután az elmaradt munkák befejezése. Rohanó világunkban csak a hétvégéink maradtak, amikor kicsit megnyugodhatunk és feltöltekezhetünk.
Az október végi hosszú hétvégét feleségem szüleinél, Szentgotthárdon töltöttük. Nagyon örültem a kis pihenésnek egy igen kemény és munkás hét után. Sajnos a nyugalom nem sokáig tartott, mivel vasárnap hajnalban epilepsziás roham tört rám. A roham alatt feleségem ébresztgetett, majd magamhoz térve és semmire nem emlékezve erős hát és mellkasi fájdalom gyötört, a lábaimat izomláz hasogatta, valamint hányinger kerülgetett. A szívemben bosszankodtam, és kicsit aggódtam, hogy vajon nem az esti gombás pizza okozza-e a rosszullétet! Számolgattam magamban, hogy mennyi munkám lenne a ránk következő héten és nekem a betegségre most nincs időm. Mivel az állapotom nem javult, feleségem és apósom unszolására elmentünk az ügyeletre. Az orvos nem állapított meg gombamérgezést, azonban további kivizsgálásra rohammentővel beküldött a területileg illetékes kórházba – mint utólag megtudtam tüdőembólia gyanújával.
A 82 éves Laci bácsi ma már az evangéliumot hirdeti
Pálinkás Lászlót nem ismertem személyesen. Aztán az egyik gyulafirátóti istentiszteleten a testvérek elmesélték történetét. Így tudtam meg, hogy Laci bácsi – finoman szólva – ki nem állhatta a hívőket, jóllehet saját felesége is aktív gyülekezeti életet élt. Ahol és ahogy csak lehetett kifejezte ellenszenvét, de ezzel csupán azt érte el, hogy a hívők – élükön a feleségével – még komolyabban, még elszántabban imádkoztak az idősödő férfiért. A csodára sokat kellett várni, de végül megtörtént. Ennek mikéntjét hadd mesélje el maga az érintett. (a főszerk.)
A rendszerváltás óta Magyarországon hatalmas előrelépést tettek a keresztény lelkészek, gyülekezeti vezetők a jó hír terjesztésében; számos templom, gyülekezeti ház épült, egyre szélesebb körben lehet terjeszteni az evangéliumot.
Évről évre sok-sok magyar ember dönt Jézus Krisztus mellett. Az erős alapokon álló egyházak már a jövőbe tekintenek, és együttes erővel imádkozzák Jábec imáját: „Jabéc segítségül hívta Izrael Istenét, és ezt mondta: Bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom! És megadta neki Isten, amit kért.” (1Krón 4,10)
Tizenhárom őszinte prédikátor
Örömmel teszek eleget annak a felkérésnek, hogy néhány sorban bemutassak egy, a PTF gondozásában megjelent új könyvet. Ez a könyv nekünk szól, és rólunk is szól.
Érdi munkatársainkkal tavaly év végén két alkalommal is foglalkozásokat tarthattunk az egyik Budapest közeli iskolában. Az intézmény védőnője hívott meg bennünket az igencsak problémás, nehezen kezelhető gyerekek közé. A tanulók szociális és családi vonatkozásban is nagyrészt hátrányos helyzetűek. Gyakoriak a tanulók közötti bűncselekmények, egymás és néha tanáraik bántalmazása. Többen már több intézményből is kibuktak, de vannak kábítószer-fogyasztók és olyanok is, akik abortuszon estek át.
Kiskőrösön 1994 óta rendeznek ifjúsági találkozókat
A kiskőrösi pünkösdi gyülekezet által szervezett ifjúsági találkozót ha egy mondatban kellene definiálnom, akkor ezt mondanám: térben és időben egy helyre koncentrált, felekezettől független fiatalok közössége, akik szervezett program keretében töltenek el több napot annak érdekében, hogy Istenhez közelebb kerüljenek és lelkileg növekedjenek.
A kiskőrösi ifjúsági találkozót idén rendezzük meg 19. alkalommal. Az első ilyen jellegű rendezvényünket 1994-ben tartottuk, és azóta egy év kivételével minden évben megrendezésre került.
A főiskola 2011. november 18-án ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Az ünnepet az intézmény hallgatói, dolgozói és vendégei tudományos konferenciával és Alumni – végzett hallgatók – találkozójával tették mindenki számára emlékezetessé. A főiskola működésének húsz éve alatt több mint 200 hallgató kapott oklevelet teológus végzettséggel, akik közül sokan ma is aktív gyülekezeti és alapítványi szolgálatban vesznek részt, kamatoztatva a főiskolán szerzett tudásukat és építve Isten királyságát.
A KSH adatai szerint Magyarországon mintegy 150000 meddő pár él, ami megfelel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 10-15%-ra becsült előfordulási arányának. A Semmelweis Egyetem ETK Nőgyógyászati Klinikáján viszont ennél többre becsülik a meddőségben érintettek számát. Felmérésük szerint inkább a 18% a reális, ami riasztóan magas szám. (Forrás: hazipatika.com)
Az Európai Parlament Népparti Frakciója szervezésében került sor a 14. Vallások közötti párbeszéd konferenciára, aminek a témája „Az egyházak és vallások szerepe és tevékenysége a Duna térségben”. A találkozó 2011. november 10-11-én került megrendezésre Esztergomban, amelyen magas rangú vallási vezetők, európai parlamenti képviselők és az érintett országok felelős szakpolitikusai vettek részt. A párbeszéd lehetőséget nyújtott arra, hogy politikusok egyházi és vallási vezetőkkel közösen áttekintsék az elmúlt 20 év együttműködésének eredményeit és a Duna térséget érintő jövőbeli kihívásokról eszmecserét folytassanak. A konferenciának különös jelentőséget adott napjaink társadalmi, politikai és gazdasági válsága. Az esztergomi találkozó az EPP politikai családjához és tágabb értelemben az egész európai társadalomhoz intézett üzenete azt hangsúlyozta, hogy az egyházi vezetőkkel való együttműködés erősíti és támogatja az európai politikusok és döntéshozók erőfeszítéseit a válság kezelésében és a jövőbeli politikai stratégiák kidolgozásában. A konferencián a Magyar Pünkösdi Egyházat Pataky Albert képviselte. (fidesz-eu.hu)
„Ha meg akarjuk változtatni a világot, kezdjük azzal, aki a tükörből néz vissza ránk…”
Gyakorlatias, fiatal lelkészkollégám elhatározta, hogy próbára teszi a szeretetről, az irgalmasságról prédikáló, imádkozó embereket. Amint Mátyás király hajdanán szegény embernek öltözve útnak eredt, hogy meglássa, miképpen él népe a nagyvidéken, ő is körútra indult, hogy tapasztalatokat gyűjtsön a mai keresztények, korunk egyházainak befogadókészségéről.
Gyülekezete egyik vállalkozó kedvű fiataljával együtt hajléktalannak öltözve felkerestek néhány gyülekezetet. Rongyosak és borostásak voltak. Nyakkendőjük helyén egy rongydarab gyűrődött a hanyagul felhajtott kabátgallér alá. Nem volt hónuk alatt a Szent Biblia, s nem volt eléggé szent az ábrázatuk sem. Mivel nem voltak szalonképesek, ezért nem is kaptak bebocsátást Isten egyetlen házába sem… Gondolhatnánk, hogy ez nem fordulna elő a mi gyülekezetünkben, különösen pedig velünk nem. A valóság azonban az, hogy Isten népének érdemes lehet újraértelmeznie az irgalmasságot és az egészséges felelősségvállalást.
Ülök a konyhaasztalnál és nézem, ahogy legkisebb lányunk szöszmötöl. Leül a földre és percekig elpiszmog az ujjai közé ragadt papírdarabbal. Aztán feláll és hangos kacagások közepette tologatja etetőszékét. Számomra nincs ebben semmi érdekes, de önfeledt örömét látva én is nevetni kezdek. Talán a fugamélyedésekben meg-megakadó széklábak hangja, netán az én nevetésem tetszik neki? Nem tudom. Mindenesetre e csillogó, gyermeki szemeknek számomra üzenete van.
Friss hozzászólások
1 év 44 hét
1 év 45 hét
1 év 49 hét
2 év 6 hét
2 év 6 hét
2 év 14 hét
2 év 34 hét
2 év 36 hét
2 év 37 hét
2 év 37 hét